Vántsa Botond

Tovább!

Számomra a közéleti szerepvállalás személyes ügy: a helyi emberek mindennapi gondjai, biztonsága és a gyermekeink jövője mindig az első helyen állnak számomra, amelyet nem lehet – focis hasonlattal élve – a pályán kívül megoldani. Fel kell húzni hozzá a stoplist és aktívan részt kell venni a történésekben ahhoz, hogy pozitív hatással tudjunk lenni rájuk.

Szigetszentmiklóson jártam iskolába, és ma már ugyanabba az intézménybe jár mindhárom gyermekem is – ez a folytonosság adja a felelősségem alapját. Fiatalon kezdett érdekelni a politika: újságokat olvastam, parlamenti vitákat néztem, és mély nyomot hagytak bennem Antall József beszédei, a rendszerváltás utáni évek küzdelmei, sikerei és vereségei.

A 2002-es választási bukás után végleg eldőlt bennem, hogy aktív alakítója akarok lenni a közéletnek, ezért léptem be a Fidelitasba, majd a Fideszbe, miközben jogásznak tanultam. Azóta kampányok, önkormányzati és vármegyei feladatok sora következett: voltam képviselő,
alpolgármester, bizottsági elnök, ma önkormányzati képviselő és a kormányzati kapcsolatokért felelős tanácsnok, valamint vármegyei bizottsági elnök vagyok, mindezt a közösség szolgálatának szándékával. Hiszek abban, hogy a jog, a hit és a közösségi felelősségvállalás együtt formálja az embert; talán ezért is maradtam meg húsz éve jogászként a munka világában is.

A politikát nem karriernek, hanem szolgálatnak tekintem, amely időt, energiát és sokszor áldozatot követel. Ebben a legnagyobb támaszom a családom: a feleségem és a gyermekeim, akik nap mint nap emlékeztetnek arra, miért érdemes küzdeni.

Értük, a közösségünkért és a következő generációkért vállalom a közélet nehézségeit, mert hiszem, hogy felelősséggel, kitartással és tiszta lelkiismerettel lehet és kell is jobbá tenni azt a helyet, ahol élünk.